• cserépi úti pincesor

Tartalomjegyzék

Szent Márton Borlovagrend

A borrendet 1996-ban alapították. Az elnevezés a bogácsi templom védőszentjére utal, akinek névnapján, november 11-én tartják a búcsút, és ekkor kóstolják és áldják meg az új bort. A borlovagrend tagjai bíbor egyenruhát viselnek. Az országban több helyen, de Ausztriában, Németországban is terjesztették a tájegység jó hírnevét, bővítették a nemzetközi kapcsolatokat.

A borrend tagjainak feladata a termőtáj szépségének és értékeinek széleskörű propagálása, a szőlőműveléssel és borászattal kapcsolatos hagyományok megőrzése, ápolása, továbbfejlesztése. A kulturált borfogyasztás, az úgynevezett pinceprogramok hagyományának megteremtése vidám programokon keresztül, a nemzetközi kapcsolatok ápolása, bővítése.

Zászlósbor a Bogácsi Olaszrizling. A bükkaljai, a bogácsi szőlőtermelők szerint ez a nedű a magyar borok fejedelme. Ez a bor rábeszél az élet szeretetére. E nedűből árad minden bölcsesség, amit magyar ember a hazai borból tanulhat: szeretni kell az életet. Az olaszrizlingnek nem csupán semmi máshoz nem hasonlítható íze, illata és magas szesztartalma van, hanem mindenekfölött szelleme is. Ebben a borban együtt él Kelet bölcsessége, Ázsia nyugalma, valamint Nyugat műveltsége és kíváncsisága. Ez a legszerencsésebb keverék borban és emberben egyaránt.

Az eskü szövege:
„Én, ........ a bogácsi Szent Márton Borlovagrend jelenlévő tagjai, s a borbarátok népes tábora előtt ünnepélyesen esküszöm, hogy meggyőződéssel és teljes elszántsággal terjesztem az országban és a világban a szívet és lelket gyógyító, a szellemet szárnyaltató bükkaljai borok, legfőképpen a Bogácsi Olaszrizling hírét.
A bogácsi Szent Márton Borlovagrend tagjaként ígérem, hogy cselekedeteimmel méltó tagja leszek e jeles testületnek. Arra szégyent nem hozok, ellenkezőleg, jó hírét én is tovább növelem. Soha nem feledem, hogy legfőbb tisztelet a szőlőt művelő, görbe hátú embernek jár, s bárhová kerülök a világban, ha borospohár kerül a kezembe, a nemes nedűt mindig a szőlőművelő egészségére ürítem."

 

<<  <  Június 2021  >  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
21222324252627
282930