marton nap19 0000Márton-napi hangulatA Márton-nap és az újbor ünnepe köré szerveződnek a programok november 9–10. között Bogácson. Lesznek libás finomságok, finom borok és sok-sok jó zene. Nálunk ugyanis ősszel sem áll meg az élet!

 

November 9-én, szombaton a libaételeké lesz a főszerep a Cserépi úti pincesoron. A finomságok mellé szórakoztató programokat is kínálunk. 12 órától a helyi Pávakör és a Mazsorett Csoport lép fel, majd a Szent Márton Borrend ünnepségét tekinthetjük meg a Színészligetben.

A nap sztárvendégei az X-Faktor győztes énekesei, Tóth Andi és Oláh Gergő lesz.
Fellépnek még a Csepeli Hagyomány Óvóhely tagjai és a Felsőtárkányi Hagyományőrző Néptáncegyüttes Mankucka Csoportja is. A pincesori programok zárásaként pedig a Rudán Joe Band koncertje lesz hallható a Cserépi úti pincesoron.

Az este zárásaként a Bogácsi Gyógy- és Strandfürdőben Márton-napi medencebállal várják a mulatni vágyó vendégeket. A jó hangulatról a Randevú zenekar gondoskodik majd.

Vasárnap ünnepi Szentmisén vehetnek részt a Szent Márton-műemléktemplomban, ahol Lipcsák János plébános megáldja az újbort. A Gyógy- és Strandfürdő parkolójában egész napos kirakodóvásár várja az érdeklődőket.

részletes program >>

jelentkezési lap árusoknak >>

A rendezvény a TOP-5.3.1-16-BO1-2017-00020 „A helyi identitás és kohézió erősítése Bogácson és környékén” program keretén belül valósult meg.